Mítoszok csapdájában
Népszabadság - 2001. december 15.


Nyílt színi tapsban tört ki a nézőközönség - a dunántúli napilap tudósítása szerint - a Sacra Corona című film bemutatóján annál a jeleneténél, amikor az angyalok "lehozták" Szent Lászlónak a koronát. Az Index webújság a filmről kulturált hangvételű, de elmarasztaló kritikát közölt. Az írás meghökkentő reakciókat váltott ki. Egy névtelen hozzászóló így jellemezte a kritikust: "biztos zsidó vagy, te köcsög". A szent koronát "kézbesítő" angyal tehát az egyik embert mosolyra készteti, a másikat könynyekre fakasztja. A mítosz, úgy tűnik, mindenkinek érzékeny pontja.

A fiatal mama a villamoson, 4-5 éves gyermekének az Oroszlán király című képeskönyvből olvasott fel. Mintha egy hétköznapi karriertörténetbe ágyazott családregény elevenedett volna meg. A mese végigkövette az ártatlanság korát, a megkísértést, a botlást, majd a kötelesség felismerését, és végül a boldog befejezést, a beteljesülő karriert. Mindezt megható, szép, és a gyermekek számára is átélhető formában. Példát adott, tanított, figyelmeztetett, és óva intett. Pontosan azt nyújtotta, amit hallani szeretünk: a szeretet, a remény, a tisztaság győzelmét a rossz felett.

A kis oroszlán sorsáról eszembe jutott National Geographic előző esti adása, amely éppen az oroszlánokról szólt. A valóságos oroszláncsalád élete különös ciklust követ. A család egy felnőtt hím oroszlánból, néhány még cseperedő kisoroszlánból, és különböző életkorú nőstényekből áll. A családot fiatalabb - de elüldözött - hímek csapata kíséri. A családfőnek éveken keresztül sikerül minden trónkövetelőt elüldöznie, megőrizve hatalmát háreme felett. Közben azonban a fiatalabbak egyre agresszívebben igyekeznek a "királyt" eltávolítani. Majd eljön a pillanat, amikor legyőzik, és vagy megölik, vagy elzavarják. A győztes hím ekkor sorban meggyilkolja az öreg oroszlán minden kicsinyét. Így a nőstények - mivel a szoptatás abbamarad - újra megtermékenyíthetők lesznek. Ezután az új király addig közösül az összes nősténnyel, amíg azok vemhesek nem lesznek tőle. Ekkor újabb ciklus kezdődik, amely addig tart, amíg őt is el nem zavarják a trónkövetelők.

Az etológus története - a valóságnak megfelelően - vadabb, mint a gyermekmese. Az állatok élete olyan, amilyenné az evolúció formálta. Nem emberi mértékek és értékek szerint, hanem az adott faj túlélését támogatva zajlanak az események. Minden különös viselkedés a fennmaradásért folyó küzdelemben eljátszott szerepe alapján nyeri el értelmét. Erre mondják a biológusok, hogy minden miértre egy történet a válasz. Ez a jelenhez vezető eseménysor értelmezi és magyarázza a dolgok "éppen így létét". A mítosz és a valóságos történet összeütközése az ilyen esetekben szembeszökő, de finoman feloldható.

A mítosz azonban sokak számára elsősorban az emberi együttélés szabályainak, az erkölcsnek a megalapozására szolgál. A humánus, éterien tiszta, emiatt kívánatosak minősített viselkedési formát az emberi lényeggel azonosítják, és mint az embert az állattól megkülönböztető vonást mutatják fel. Az erkölcs isteni eredetére hivatkoznak befolyásos politikai mozgalmak, amelyek a vallás szerepének a növelésében vélik megtalálni a szétzilálódó társadalmi kapcsolatrendszer újbóli megerősítésének eszközét. De vajon valóban csak Istentől eredeztethető-e az erkölcs? Vegyük példának a - látszólag vitán felül álló - különös emberi vonást, az incestustilalmat. Az embert - a közkeletű magyarázat szerint - a lelkébe beletáplált erkölcsi érzéke tartja távol közvetlen hozzátartozójával való szexuális kapcsolattól. Ez az Istentől eredeztethető tiltás elmaradhatatlan része az emberi lényegnek, és ez (is) az, ami megkülönbözteti az állatoktól - szól a mítosz.

A tudósok azonban magyarázatot keresnek még a legintimebb érzésekre is, igyekezvén racionális okokat találni a viselkedés rejtett mozgatórugóira. Freud azt feltételezte, az incestustabu arra szolgál, hogy elnyomja a családtagok közötti szexuális késztetés erejét, amely növelné az agresszivitást, gyengítené a családi összetartást és lerontaná az adott csoport genetikai állományát. Számára az incestustilalom az (emberi) kultúra győzelme, az (állati) természet felett. E. Westermack finn szociológus evolúciós értelmezést igyekezett adni a különös jelenségre. Abból indult ki, hogy az együtt növő egyedek között mindig gyengébb a szexuális késztetés. A kutatók ezután megpróbáltak kísérletekkel utánajárni az elméleteknek. A kísérletek - amelyekben egymást gyermekkoruk óta ismerő, illetve külön felnőtt házaspárok életközösségének sorsát elemezték - a finn kutató feltételezése mellett szóltak. Még érdekesebb eredményeket kaptak azonban, amikor emberszabású majmokra is kiterjesztették a vizsgálatot. Kiderült, hogy Westermack modellje az emberszabásúakra is érvényes. Azt tapasztalták, hogy a közismerten szex-centrikus, ugyanakkor az emberhez közel álló bonobók között is érvényesül az incestustilalom. Az incestustabu megértéséhez és az erkölcs magyarázatához tehát nincs szükség a vallás mítoszaira. Az evolúcióhoz kötődő modell kielégítő magyarázatot nyújt.

A mítosz iránti különös érzékenységet különösen a közösségek identitásával való közvetlen kapcsolata erősíti fel. Nyári szabadságom alatt egy hír nyomán - Pozsgai Zsolt Boldog Asztrik című darabját a pécsi püspök "letanácsolta" a színpadról - megnéztem a darab főpróbáját a pécsváradi várban. A püspöknek az István király halálát követő időszakról, benne az egyház és Gizella szerepéről egészen más történet jutott az eszébe, mint az írónak. Saját történetét egyedül igaznak vélve, igyekezett akadályozni egy másik - az író fantáziájában megszületett - történet napvilágra kerülését. Az eset érzékletesen mutatta, hogy a társadalmak előszeretettel teremtik meg mítoszaikat. Így volt ez az ősidőkben, a régi korokban, de a közelmúltban is.

Nem az a baj, hogy mítoszt alkotunk. Még csak nem is az, ha ezt meséljük gyermekeinknek. A baj ott kezdődik, amikor a mítoszt összetévesztjük a valósággal, és komolyan hisszük, hogy a valóság helyére léphet. Ám még ennél is rosszabb, amikor azokat kezdjük gyűlölni, akik a valósággal szembesítik mítoszainkat. A mai magyar közéletben újra divattá vált a mítoszgyártás. Napjainkban azonban a mítosz kifejezetten rövid távú politikai érdekeket szolgál. Azokat pedig, akik igyekeznek a valósággal megismertetni a felnőtt társadalmat - miként a bevezetőben említett film kritikusát - elutasítás fogadja.

A mítosz az emberré válás hosszú folyamatának terméke. Az antropológusok feltárták, milyen sokféle funkciót képes betölteni, kezdve a törzsi identitás megalapozásától, egészen a környezet manipulálásának modelljéig. A mítosz segíti a közösség túlélését, és támogatja a kultúra fennmaradását. Ugyanakkor a mítoszokból különös társadalmi csapda építhető. Cialdini amerikai kutató a Befolyásolás pszichológiája című nagy sikerű könyvében egy sor, úgynevezett "kattan-indít" típusú pszichológiai mechanizmusra mutat rá, amely tudatos mérlegelés nélkül meghatározott viselkedést vált ki. E mechanizmusokat - például, "az ajándékot el kell fogadni, és viszonozni illik", "higgy a tekintélynek" stb. - az esetek többségében öntudatlanul alkalmazzuk. E sztereotípiák gyakran pozitív szerepet játszanak. Leegyszerűsítve a bonyolult döntési helyzeteket, megkönynyítik választásunkat. Némi ravaszsággal azonban ezekből olyan csapda építhető fel, amellyel az egyén viselkedése irányíthatóvá válik.

Léteznek azonban a kollektív pszichikummal kapcsolatos "kattan-indít" mechanizmusok is. Még az 1960-as években Sherif amerikai pszichológusnak és társainak az amerikai középosztály gyerekeiből toborzott cserkésztáborban - átlátszó manipulációkkal - sikerült könnyen elültetniük a gyűlöletcsirát, és rövid idő alatt megdöbbentően éles konfliktust előidézni. Az általuk alkalmazott társadalmi csapda a "mi és ők" szembenállására épített. Az identitásokra vonatkozó mítosz - "Ördögök" és "Buldogok" nevet kaptak a csapatok - szinte automatikusan kiváltotta csapat összetartását, és előidézte az "ellenfél" gyűlöletét, bármilyen a közösséget ért kihívás esetén. Éppen ezáltal lesz ideális eszköz arra, hogy az emberek viselkedésének kívánt irányban történő befolyásolásával - a korábbiakban mondott értelemben - csapdaként legyen használható.

A csoportidentitás csapdaként való működtetését a politika mindig előszeretettel alkalmazta. Ennek jele, amikor a nehéz helyzetbe került politikus kijátssza a nacionalizmus, a vallás vagy a fajgyűlölet "kártyáját". Miként a cserkészcsapatok elnevezése, a nemzetiség, a vallás, az osztály mítoszszerű felmutatása egyesíti a csapatot, és szembefordítja más csoportokkal. Amikor tehát a mítoszgyártás "beindul", gondoljunk mindig arra, hogy éppen egy ravaszul megszerkesztett csapdát állítanak fel. E csapdába azután - majd ha eljön az ideje - a társadalom szépen beleesik. A felkínált mítoszt mint egyedül igaz identitást elfogadtatva, az emberek nem gondolkoznak, nem mérlegelnek racionálisan, hanem - belesétálva a csapdába - rendre saját érdekeik ellen döntenek. Ezért elgondolkoztató Hankiss Elemérnek a nemrégiben megjelent könyvében tett megjegyzése: a tömegkommunikáció üzeneteinek 90 százaléka mítosz, és csupán 10 százaléka információ.

Golding A legyek ura című könyvében megírta a mítosz születésének, és ezzel párhuzamosan a civilizáció felbomlásának forgatókönyvét. A kulcsfigurák jól ismertek: Ralph, a törvénytisztelő, választott vezető, Jack, a vezérjelölt trónkövetelő, a befolyásolható nép és Röfi, a komikus, bizonytalan, de a helyzetet világosan látó értelmiségi. Ő szembesíti a kinevezett vezetőt kötelességeivel, az önjelölt vezetőt hibáival, és a közösséget fegyelmezetlenségével. Ezért - mint az életben gyakran - előbb nevetségessé teszik, azután megszégyenítik, majd kitaszítják, végül pedig megölik.

A törvények helyett a gyerekek fokozatosan megteremtik a mítoszt, és a színjátékát: "Öld meg a disznót, vágd el a torkát, ontsd ki a vérét." - üvölti a lassan csordává váló gyermeksereg. Egyedül Röfi tiltakozik, s teszi szóvá, hogy elvész a rend és eluralkodik a félelem. Ám ekkorra már a törvények hatalmát felváltotta a mítosz hatalma. És innen nincs megállás. Az emberi társadalom állati hordává züllik.

Minden lépésről lépésre történik, fokozatosan vesznek el a civilizáció tartozékai. Felbomlik a fegyelem, megszűnik a méltóság tisztelete, végül homályba borul az emberi értelem. A fordulat - amikor az ész elbukik, és győz a mítosz - véletlenszerűen, szinte észrevétlenül zajlik le. Ralph - a kisgyerekek félelmei által keltett rémképek valós voltát firtatva - szavazásra teszi fel a kérdést: vannak-e kísértetek?

"Ki hisz abban, hogy vannak kísértetek?

Hosszú csönd keletkezett, észrevehető mozdulatok nélkül. Azután Ralph belebámult a sötétségbe, s meglátta a felemelt kezeket.

Értem - mondta egyszerűen.

Az érthető, és törvények kormányozta világ kicsúszott a lábuk alól...

...Röfi sivító hangja hallatszott. Én nem szavaztam a kísértetekre."

Vissza a Népszabadság többi cikkéhez