Billenési pontok
Népszava - 2004. március 6.


1970-ben az amerikai városok "lerobbanásának" folyamatát vizsgáló szociológusok különös jelenségre figyeltek fel. Egy középosztálybeli fehérek által lakott körzetbe beköltöző feketék számának növekedésével egy bizonyos pontig nem következik be észrevehető változás. Amint azonban arányuk elér egy bizonyos küszöb-értéket - ezt billenési pontnak nevezték - a közösség hirtelen "elbillen". A korábbi lakosok minden különösebb szervezkedés és előzetes jelzés nélkül tömegesen elköltöznek, és a lakókörzet jellege hirtelen gyökeresen megváltozik. A későbbi kutatások ilyen "billenési pontokat" jelenségek széles körénél azonosították, a populációk növekedésétől kezdve, az influenza-járvány kirobbanásán keresztül, egészen a rap zene elterjedéséig a fiatalok körében.

A billenési pont fogalma értelmezhetővé tett egy sor - korábban megfigyelt - különös jelenséget. 1944-ben a kanadai szárazföldről két tucat rénszarvast "költöztettek" az északi sarkkörön elhelyezkedő elhagyott a Matthew-szigetekre. Természetes ellenség hiányában, a bőséges táplálék, és a nagy szabad területek miatt a populáció gyors növekedésnek indult. Három év múlva már 200 állat élt a szigeten, és 1957-ben a rénszarvasok száma 1350-re emelkedett. A táplálék lassan kezdett megfogyatkozni, a rendelkezésre álló szabad tér is szűkebb lett, ám csupán a növekedés üteme csökkent, a növekedés maga tovább folytatódott. Az egyedek száma 1963-ra újra megnégyszereződött, és hatezerre növekedett. Ekkorra azonban a táplálékot jelentő zuzmó "hiánycikk" lett. A növekedés ekkor lépte túl a billenési pontot. Ilyenkor elegendő egy véletlen természeti esemény - aszály, áradás, vagy hideg - és a populáció összeomlik. S valóban, amikor beütött az 1963-64-es kemény tél, szinte valamennyi rénszarvas éhen halt. Csupán egy pusztulásra ítélt csoport - tucatnyi nőstény, és egyetlen terméketlen hím - maradt az ezernyi csontvázzal borított szigeten.

Mikor szabadul el a végzet?

A gyors növekedésből az ember többnyire a sikere jeleit hajlamos kiolvasni. A többről, szinte automatikusan a fejlettebb, és a jobb jut eszünkbe. Ám a billenési pont arra figyelmeztet, a korlátokkal nem számoló növekedés a végső pusztulás rémét is felidézheti. Elgondolkoztató, hogy az összeomlás nemcsak az állati populációkat veszélyezteti. A történelem az emberi közösségek sorsába is beleszőheti a végzetszerű billenést. Ezért életbevágóan fontos napjainkban e kérdés kutatása. Sok jel mutat ugyanis arra, hogy a XXI. századba lépve az emberiség is ilyen billenési ponthoz közelít. A gazdaságban egyre több a kiszámíthatatlan zavar, a társadalmakban az egyensúlytalanság, környezetünkben a szennyezés, az együtt élő kultúrák kapcsolatában pedig a konfliktus. A kihívásokra adandó válaszainkat a hosszú idő alatt kiformálódott kulturális minták - "igázd le a természetet, magaddal törődj, ne bízz az idegenekben" - írták elő. Ezek sokáig alapvetően sikeresek voltak. Ám, amint a környezet alapvetően megváltozik, a korábban bevált minták kudarcok előidézőivé válhatnak. És ha mindezeken felül a változás igen gyors, nem marad elegendő idő a helyzet megértéséhez és az előre tekintő alkalmazkodáshoz. Ezért a billenési ponthoz közel kizárólag az óvatosság, és a belátás nyújthatja a túlélés esélyét.

"Amikor mindenki fékez, te tövig nyomod a gázt" - éneklik a Valami Amerika című filmben. De ésszerű-e az autópályán a leszálló ködben gyorsítani, hogy mielőbb otthon legyünk, vagy éppen óvatosabban kell haladni? Kikapcsolni a lámpát, hogy ne zavarjuk a többi autózót, vagy éppen ellenkezőleg, bekapcsoljuk a ködlámpát, és minden módon igyekszünk láttatni magát? A józanész tanácsa egyértelmű. Ezért elgondolkoztató, hogy sokan - országok, vállalkozások, és emberek - azon az alapon, hogy a tudomány vészjelzései ellentmondóak, - mert ellentmondóak -, az eddigi növekedési folyamatokat folytathatónak ítélik, mindaddig, amíg, úgymond, egyértelmű nem lesz, hogy elértük a határ. Ez a hozzáállás azonban nem csupán a józan észnek, a tudomány szemléletének is ellentmond.

A környezetvédelem régóta axiómaként hirdeti: "Ha nem tudjuk pontosan, hogy beavatkozásunk egy rendszerbe megzavarja-e annyira, hogy visszafordíthatatlan és katasztrofális változásokat idézzen elő, akkor a legokosabb, amit tehetünk, hogy legfeljebb a múltbeli természetes folyamatok mértékéig zavarjuk meg". A "csípőből tüzelő" kovboj-mentalitás - a billenési pont közelében - sem a gazdaságban, sem a politikában, sem az ideológiában nem bölcs viselkedés.

A globalizáció szinte tapintható közelségbe hozta egymáshoz az egymásba skatulyázott közösségeket. Az emberiség egyre inkább egy - hatalmas, többágú, sokféle belső összeköttetéssel rendelkező - hatmilliárd dominóból álló sorral modellezhető. Mind több kiszámíthatatlan technológiai, politikai, gazdasági, kulturális hatás lökdösi a billenékeny téglácskákat. Háborúk, kormányok vigyázatlan lépései, vállalatok következményekkel nem számoló döntései, szélsőséges mozgalmak átgondolatlan akciói arra vezethetnek, hogy az egyre labilisabb rendszerben az egész dominósor lavinaszerűen összeomlik.

A neves kozmológus M. Rees, Az utolsó század (Our Final Century) című könyvének egyik vitatott, de fontos üzenete: a múltban a veszély forrása az volt, hogy valamely csoport tudatos gonoszsága idéz elő katasztrófát. A XXI. században a világ olyan összetetté vált, hogy a mellékhatások és a nem szándékolt következmények is összeomláshoz vezethetnek.

A változatosság, gyönyörködtet - tartja a közmondás. A különbözőség, szembeállít - tanítja más oldalról a mindennapi tapasztalat. A biológiai sokféleség fenntartása - ezt szinte mindenki hajlandó elismerni - a túlélés alapja. De vajon nem épp így nyilvánvaló, hogy a kulturális sokféleség fenntartása is feltétele az emberiség fennmaradásának?

Az emberiséget alkotó közösségek, civilizációk - ezt sugallják az elmúlt évek eseményei - úgy mozognak a globális élettérben, mint elefánt a porcelánboltban. Régen mindenkinek megvolt a maga porcelánboltja. Hosszú idő alatt megszokta, és meg is tanulta, hogyan mozogjon abban. Ma a sok kis porcelánbolt egyetlen hatalmas, de zsúfolt porcelán raktárrá változott, amelyben sokféle, egymással nehezen megférő elefántfajta él együtt. Egymás megszokott helyét elfoglaljuk, egymás szeretett tárgyait lökdössük le a polcokról.

Az ember bárhol éljen szereti az otthonosságot. Változatlanul fenntartaná megszokott létfeltételeit, és életét a régi keretek között élné le. Csupán őseitől örökölt jelképeket szeretné maga körül látni. Ám a globális rendszerben életüket a nemrég még egymás kiszorítására törekvő jelképek veszik körül. A XX. század végén még reméltük, hogy a jelképek visszavonulnak a magánélet szférájába, ám a XXI. században, úgy tűnik, újult erőre kap a jelkép-háború.

A múlt nyáron nagy vihart kavart egy kansasi bíró magánakciója, amikor a bíróság épületében elhelyezte a Tízparancsolat kifaragott szobrát. A szobrot - a közismerten vallásos Amerikában - a Legfelső Bíróság ítélete alapján távolították el. Ősszel Olaszországban pert nyert egy katolikusból muzulmánná vált szülő, és levetette az állami iskola faláról a keresztet. Az elmúlt hetekben, Budapesten és az ország több pontján, hatalmas kereszteket állítottak fel. A kezdeményezők nemes szándékra hivatkoztak - emlékeztetni az embereket a szeretetre - az akció mégis több helyen ellenkezést váltott ki. A francia elnök a napokban hagyta jóvá azt a törvényt, amely kitiltotta a fejkendő, a kereszt és a kipa - mint vallási jelképek - viselését az állami iskolákból. Közben Európa azon vitatkozik, a most készülő európai alkotmányában utaljon-e a keresztény hagyományokra, vagy inkább egészítse ki a "szabadság, egyenlőség, testvériség" jelmondatát, a "világiság" jelszavával.

A jelképek üzenete, amikor mindenki egyazon nyelvet beszélt, egyazon istenekben hitt, egyazon rítust követett, egyértelmű volt. A közösség minden tagja, a szomszéd, az utca, az egész falu, ugyanúgy élt, házasodott, imádkozott, ünnepelt, és gyászolt. Napjainkban azonban a legtöbb országban, több nyelvet beszélnek, másként élték meg a történelmet, különböző civilizáció tagjának vallják magukat, és sokféle istent imádnak az emberek.

Az egykor félreérhetetlen üzenetek elhomályosultak. Van, aki úgy tekint a muzulmán nők fejkendőjére, mint egy különös divatra. Egy másik számára modern vallásháború kezdetére utal. Más egy olyan vallás által kikényszerített viseletet látja benne, amely feljogosítja a család férfi tagjait, hogy akaratukat rákényszerítsék a nőkre. Sokaknak meg egyszerűen a kulturális sokféleség kifejeződését jelenti. De nincs ez másként a kereszttel sem. "Hit, tudás, emberség" hirdeti a kereszt jegyében a plakát a metróban. Mások számára azonban a kereszt azt az egyre élesedő harcot jelenti, hogy a biológia órákon tanítsák a teremtés-tudománynak nevezett nézetrendszert. A kereszttel üzenik - hamisan - a katolikus egyház képviselői Afrika AIDS-től sújtott országaiban, hogy az óvszer nem véd meg a betegségtől. A kereszt jegyében fogant mozgalmak indítanak akciót azért, hogy vonják meg az állami pénzeket a szexuális felvilágosítással, az AIDS megelőzésével, a fogamzásgátlás új eszközeinek létrehozásával, vagy egyszerűen az élet kialakulásával kapcsolatos kutatásoktól.

Ki hivatott értelmezni az üzenetet: aki küldte, vagy aki - ha akarja, ha nem - dekódolni kénytelen? Az ellentétekkel és különbségekkel telezsúfolt korunkban emiatt válnak a jelképek - másokra nem tekintő - felmutatása, talán még nem fenyegetővé, de már zavaróvá.

Hadd világítsam meg ezt egy barátom történetével, aki egy Washington melletti kisvároskában lakott néhány évet. Gyermeke - Eszter - a helyi óvodában töltötte napjait kicsiny társaival. Karácsony közeledtével az óvonéni elmesélte, hogy nemsokára eljön a Jézuska, és a jó gyerekeknek ajándékot hoz, míg a rosszak pedig nem kapnak semmit. Eszter otthon meglepődve számolt be a hallottakról. A papa elgondolkodott, majd felkereste az ovónénit. Elmagyarázta: náluk nincs karácsonyfa, Jézuska sem jön el, van viszont Széder est. Ha tehát Eszter karácsonykor nem kap ajándékot, az nem azért lesz, mert rosszul viselkedett. Ő úgy gondolja, ezzel sokan mások is így vannak, hiszen az óvodába igen sok muzulmán gyermek is jár. Tisztelettel kéri tehát az óvonénit, a jövőben fogalmazzon egy kicsit körültekintőbben. Ne idézzen elő a szükségesnél nagyobb konfliktust a gyermekekben és családjukban. Az óvonéni elgondolkozott, és csendben csak annyit válaszolt: értem a gondját, és a jövőben jobban fogunk ügyelni. Az óvonéni - jegyezte meg barátom - nem kérdezett vissza, "mégis, mi a baja a kedves szülőnek Jézuskával"? Nem akarta meggyőzni az apukát, hogy "Jézuska minden embernek a békességet hirdeti". Nem bizonygatta, hogy "Jézuska minden gyermeket egyaránt szeret". Egyszóval, nem kényszerítette magyarázkodásra a szülőt, hogy vallja meg: ha egyszer egyetért - mert egyetért - Jézus által hirdetett értékekkel, akkor meg mi a baja Jézuskával? Megértette, és elfogadta, hogy egynémely gyermeknek és szülőinek mást (is) jelenthet Jézuska, mint neki. A jelkép-háború harcosai azonban - eltérően a washingtoni ovónénitől - kétségbe vonják mások jogát, hogy úgy szemléljék, és olyannak lássák a világot, amilyennek akarják. A jelképek kihívó felmutatásával meggyőzni akarnak, és magyarázkodásra kényszerítenek egy szigorúan magántermészetű kérdésben.

A billenési pont közelében azonban egyre inkább mások fejével (is) gondolkodni kell, különben kitör a ribillió. A túlélés feltételévé vált, hogy ha bárki köztérre akarná állítani saját imádott jelképét - legyen az kereszt, csillag, zászló vagy szobor, térkép, kopjafa, fejkendő vagy kipa - legalább gondolatban, de még jobb, ha valóságosan, megkérdezze a potenciális "ellenérdekelteket", mondanák talán meg, van-e bármi kifogásuk? S ha csak az egyetlen megkérdezett is igennel válaszolna, csendben mondjon le a jelképállításról. Ne vonják kétségbe bárki jogát, hogy mást olvasson ki a jelképből, mint amit ő mondani akart. Ne kényszerítse nyilvános magyarázkodásra - "mi a baja a jelképpel?" - a megkérdezetteket. Ehelyett óvatosan - magán emberként - próbálja meggyőzni a kételkedőket. Lehet, hogy egy évszázadba is beletelik, amíg sikerül. De megéri, mert legalább ezen a ponton nem billen a dominósor.

Vissza a Népszava többi cikkéhez