A hedonista mókuskerék csapdája
Népszabadság - 2004. július 10.

"A jövõ kikerülhetetlen borzalmakkal teli, de a következõ negyedév kilátásai igen biztatóak." - idézi a vezérigazgató szavait a képaláírás a "The New Yorker" címû lap karikatúráján, amelyet vállalata közgyûlésének résztvevõihez intéz. A vicc a távlatok és a közeljövõ különös ellentmondására utal. Emlékezzünk csak, milyen sokszor jósolták - hol hûvös érvekkel, hol megrázó próféciákkal - a világvéget. Nincs tovább, térdre, imához! Ám az élet csak ment tovább, a növekedés folytatódott, a fogyasztás egyre magasabbra hágott. Ma a világ gazdagabbik harmadában az átlagos életszínvonal magasabb, mint valamikor a társadalom leggazdagabb rétegeié. Az egykor elmaradott kontinenseken, egy európányi népesség lépett a pazarló fogyasztás, fejlett országok mintáit követõ, útjára. A gazdag, még többet akar. A szegény álma, beérni a gazdagot. Mindkettõt a luxusfogyasztás vágya vezérli. Akinek pedig semmije nincs, az legalább azt az örömet szeretné, hogy sokasodhasson. Ám a Föld súlyosan beteg, és betegségét úgy nevezik - emberiség. A luxusfogyasztás - bizonyítja A világ helyzete címû könyv (Föld Napja Alapítvány, 2004) - nem folytatható tovább, és a sokasodás öröme is - mutatja ki a "Környezet, szûkösség, erõszak" (Thomas F. Homer-Dixon, Typotex Kiadó, 2004) címû könyv - elvétetik a legszegényebbektõl. Az emberiség a billenési pont közelébe érkezett.



Mindkét kötet sokéves és összehangolt kutatási program eredményeit foglalja össze. Az amerikai Worldwatch Institute, - amely éves rendszerességgel elemzi a világ helyzetét - 2004-es jelentésében az emberi társadalmak fogyasztási trendjeit vizsgálja. Míg a fogyasztás nélkülözhetetlen, sőt kellemes része az életnek, a túlzó fogyasztás súlyos veszélyeket rejt. Aláássa az ember, és környezete egészségét. A legfejlettebb társadalmak életmodellje - az energia-, a víz-, az élelmiszer-, az élet infrastruktúrával kapcsolatos egyéni, és közösségi fogyasztás mintája - nem folytatható tovább. Az emberiség fogyasztói társadalomba belépett egyharmada feléli a jövő nemzedékeinek örökségét, miközben pazarlása egyáltalán nem teszi boldogabbá. Nem képes megkülönböztetni a fogyasztáshoz kapcsolódó jólétet, a magas életminőséget jelentő jólléttől. A "hedonista mókuskerék" csapdája fogva tartja az átlagpolgárt. Miközben átlagjövedelme az elmúlt fél évszázadban töretlenül nőtt, a magát maradéktalanul boldognak tekintő emberek aránya lényegében változatlan.

A pazarló fogyasztás azonban nem csupán ön-, hanem közveszélyes is. A jelenleg uralkodó fogyasztási minták - mint ezt Homer-Dixon, a torontói egyetem tanára könyvében kimutatja - környezeti szűkösség kialakulását eredményezik. A környezeti szűkösség új fogalma felöleli, és elemezhetővé teszi a szűkösség három tényezőjét. Kínálati szűkösségre vezet - a szemléletes tortahasonlatot alkalmazva - ha a torta mérete csökken. Keresleti szűkösséget eredményez, amikor egyre többen osztoznak a változatlan méretű tortán. Strukturális szűkösséget hoz létre, amikor a torta újraelosztásánál egyeseknek kevesebb, másoknak több jut. Miként a személyes tér korlátozása agresszivitást vált ki, a kutatások nyomán most feltárult, hogy a pazarló fogyasztás beszűkíti a közösség "életterét", és kiélezi a társadalmi ellentéteket. A nemzetközi kutatási projekt másfél évtizedes kutatásai nyomán értelmezhetővé válnak a média által szenzációként felkínál események, kezdve az El Salvador és Honduras közötti futballháborútól, a Fülöp-szigeteki felkelésen, a perui Fényes Ösvény által folytatott gerillaháborún, a mexikói zapatista mozgalmon keresztül, egészen a harmadik világ városaiban kibontakozó utcai bűnözésig.

Mindkét könyv erénye, hogy bombasztikus megfogalmazásokkal operáló korunkban tudományos alapossággal elemeznek. A világos érvelés, a tudományosan megalapozott fogalomhasználat és szemléletes esetleírások ugyanakkor olvasmányossá teszik a könyveket. Nem a szóhasználat drámaiságával, hanem a tényeket felsorakoztatva segítenek a vélemény kialakításában. Megfogalmazásaik visszafogottak, így következtetéseik is meggyőzők. Azt sugallják: bár a tendenciák valóban veszélyesek, az ember kifejlesztette a technikai és a társadalmi találékonyság azon eszközeit, amelyekkel a felmerülő problémák megoldhatók. Az igazi gond az un. találékonysági szakadék - Homer-Dixon nevezi így azt a jelenséget, amikor az erőforrások szűkössége egyszerre növeli a találékonyság iránti igényt, és ugyanakkor gátolja annak kialakulását - áthidalása. Ez viszont a létező kulturális minták megújítását, szélesebb demokráciát, társadalmi haladást, és racionális, a tudományos elemzésen alapuló döntéshozatalt igényel.