A baloldal még a régi, de az idő már más
Népszava - 2010. április 30.


A probléma gyökere az - mondják ma sokan - hogy a baloldal már nem a régi. Tévednek. A baj az, hogy a baloldal még mindig a régi, de az idő már nem a régi! A baloldal születése óta - a francia forradalom első napjaitól - a radikális és átfogó változás mellett kötelezte el magát.

Minden részletében meg akarta újítani a világot: ezért volt felvilágosodás-, és modernizáció-párti, szabadság-, és egyenlőség-párti. A különös az, hogy e jelszavak jegyében éppen akkor és ott tudott radikális változásokat elérni, amikor számításba vette a realitásokat. A 20. század elején az egyéni felemelkedés korlátai alapvetően társadalmiak voltak. Az elnyomott osztályok átlagos tagja joggal mondhatta el: a "rohadt rendszer" akadályozza, hogy befuthassa tehetségének megfelelő életpályát. A baloldal kitartó küzdelme eltávolította a fejlődés útjából a társadalmi változások akadályait: közreműködött a gazdaság modernizálásában, egyenlőséget és igazságosságot teremtve, megnyitotta a felemelkedés lehetőségét mindenki előtt. A 20. századi baloldal ezeket a feladatokat - nem egyedül, és nem is ellentmondások nélkül - sikeresen oldotta meg.

A 21. század azonban alapvetően új feladatokat vet fel. A gazdaság növekedése szükségképpen elmarad a 20. századi ütemtől. Az ökológiai rendszer egyensúlyának fenntartása, és a globális egyenlőtlenség csökkentése komoly forrásokat igényel. Emiatt nem bővíthetők tovább a jóléti állam szolgáltatásai, az élet minősége ugyanakkor mind kevésbé az államon, és mindinkább az egyéni viselkedésen, a kisebb közösségek működésén múlik. Emiatt a baloldalnak kevésbé a közösségi "igazság-osztásra", a jóléti állam szolgáltatásainak további kiterjesztésére, inkább az egyéni felelősség hangsúlyozására kell összpontosítania. Az esélyek egyenlőségét ugyan a születés első néhány évében kell - komoly állami forrásokkal - megalapozni, azután azonban döntően az egyén felelőssége és a család dolga, hogy mit kezd magával. A 20. század alapvetően baloldali hangsúlya - Kennedy elnök híres mondásának, "Ne azt kérdezd, mit tehet érted Amerika, hanem hogy te, mit tehetsz te Amerikáért" parafrázisát megalkotva - mit kell tennie a társadalomnak az egyénért. A 21. század viszont ezt üzeni: a közösség nem vállalja át az egyén felelősségét az egészsége, a képzettsége, a nyugdíja, a kultúrája, és a minőségi környezet iránt.

Ezek a változások fokozatosan, a különböző régiókban, az egyedi helyzettől függő mértékben bontakoznak ki. A hazai baloldal mai válsága sokféle tendencia együtt hatásának következménye. Benne van a baloldal vázolt kényszerű - és még egyáltalán nem felismert - stratégia-váltása, a kelet-európai volt szocialista országok átalakulásának ellentmondásai, és az elmúlt két kormányzati ciklus sikertelensége. A teendők meghatározása sok megfontolást igényel, és nem kell nagyon sietni.

Fél évszázaddal ezelőtt fültanúja voltam édesapám és Pap László beszélgetésének. A papa kérdésére - megverték-e valaha a ringben - a sportoló elmesélte: egyszer egy lengyel bokszoló nagyon orrba vágta, és ezen úgy bedühödött, hogy elkezdett össze-vissza csapkodni. "Akkor úgy megvertek, mint soha, de megtanultam: ha nagy pofont kaptál, akkor van igazán szükség a hideg fejre" - mondta. 1990-ben az MSZP kongresszusán - legnagyobb meglepetésemre - az Elnökség tagjává választottak. A kongresszust követően, a Villányi úti Kongresszusi Központ egyik termében az Elnökség alakuló ülésén Horn Gyula, a párt elnöke, véleményünket kérte: mi a teendő? Én - megilletődve - röviden csak annyit mondtam: "Nem megsértődni, nem pánikba esni, és nem rögtönözgeti. Kitartani és dolgozni". Ma is csak ezt javasolhatom.

Vissza a Népszava többi cikkéhez